Mentális felkészülés

4. Mentális felkészülés a síszezonra

Mentális felkészülés, FIS-10 (Sí-KRESZ), veszélyforrások, íratlan szabályok, biztosítás.

Lehet, hogy furának tűnik, de ahhoz, hogy sízős kalandjainkat épségben megússzuk, nem árt egy kicsit a fejekben is rendet rakni.

A sízés manapság olyan nagyüzemmé vált, mely a csodálatos „feeling” mellett nagyon sok veszélyt is rejteget.

A gazdasági jólét és az egészséges életmód divatja következtében a sízők száma (szerencsére) évről évre egyre magasabb a lejtők környékén, és ez az örömteli tény egy csomó olyan problémát is felvet, mely adott esetben nagyon sok kellemetlenséget okozhat a felelőtlen sízőknek.

Bármennyire is fejlődik a sízéssel kapcsolatos biztonság-technikai arzenál, a leggyengébb láncszem, az ember, sajnos mindig ott lesz a kritikus pillanatokban, ezért erre a sajnálatos tényre nem árt tudatosan ráhangolódni, ha ép bőrrel akarjuk átvészelni a síszezont.

FIS-10 Sí kresz

Az egyik leglényegesebb kapaszkodó egy síző számára a FIS-10 (SÍ-KRESZ) szabályainak szigorú betartása.

Ez a 10 pontban összegyűjtött szabályzat az alpesi országok sípályáin a törvényi szabályozás első, és legfontosabb kiindulópontja, melyet számos, helyi vonatkozású törvény egészíthet ki, melyek felől nem árt tájékozódni, ha az adott országba megyünk telelni.

Ha az ismétlés a tudás anyukája, akkor engedtessék meg nekünk, hogy ismét ideillesszük az ominózus szabályzat teljes szövegét, hátha valaki még nem ismerné.

1. Legyünk tekintettel a többi síelőre!

Minden síelőnek úgy kell viselkedni a sípályán, hogy másokat ne veszélyeztessen és sérülést ne okozzon. Ez vonatkozik a megfelelő felszerelésre is.

2. Ésszerűen, ellenőrzött sebességgel és módon sízzünk!

Mindig a tudásunknak, a terepnek (beláthatóság!), a hó és időjárási viszonyoknak, valamint a pálya zsúfoltságának megfelelően sízzünk.

3. Nyomvonal választás.

A hátulról (fölülről) jövő síelőnek úgy kell a nyomvonalát megválasztani, hogy az előtte haladót semmilyen módon ne veszélyeztesse, beleértve a túl közeli elhaladással okozott megijesztést is.

4. Előzés, kerülés.

Előzni szabad fölülről és alulról, akár balról akár jobbról, de mindig akkora távolságra, hogy az előzött síző bármilyen (akár váratlan) mozgásához elegendő teret hagyjunk.

5. A megindulással és a pályára besízéssel járó kötelezettségek.

A sízőnek, ha állásából újraindul, vagy besízik egy pályára, meg kell győződnie arról, hogy ezzel sem magát, sem másokat nem veszélyeztet.

6. Megállás.

Tilos megállni a pálya szűkületében és beláthatatlan területein! Bukásnál a lehető leghamarabb el kell hagyni az ilyen területet!

7. Fölmenet és legyaloglás.

A följutáshoz és a legyalogláshoz egyaránt csak a pálya széle használható.

8. Figyeljük a jelzéseket!

Minden sízőnek kötelessége a pálya jelzéseinek (a tábláknak, elkerítéseknek), valamint a pályát felügyelő személyzetnek az utasításait betartani.

9. Segítségadás.

Balesetnél kötelező segítséget nyújtani! Elmulasztása nem sportszerűtlenség, hanem büntetendő cselekedet.

10. Személyazonosságunk igazolásának kötelezettsége balesetnél.

Mindenkinek, aki a balesetnél jelen volt, függetlenül attól, hogy csak tanú, vagy a baleset részese, felelős vagy nem felelős a baleset bekövetkeztében, személyazonosságát meg kell adnia. Erre a baleset bírósági tisztázásánál lehet szükség.

Sokan legyintenek akkor, amikor ezeket a fenti mondatokat olvassák, mondván, hogy ezt ők már ezerszer hallották.

Igen ám, csakhogy a sípályák időközben sokkal veszélyesebbek lettek, mint ahogy azt laikusként sokan hinnék.

Az egyik legalattomosabban terjedő rizikófaktor a carving sílécek megjelenésével színre lépő, jelentősen felgyorsult kanyar-sebesség.

A carving lécek, felépítésükből adódóan, olyan sebességekre képesek a kanyarokban, melyeket korábban nem igazán tudtunk volna produkálni a hagyományos felépítésű léceinkkel, és ez mostanában mindenkit eszeveszett száguldozásra csábít.

Olyan ez, mint az autósztráda.

Egyre jobbak és gyorsabbak a kocsik, nő a sebesség, de még mindig sok a régi autó és a kamion a pályán, ezért nem árt egy 220-as tempónál egy esetleges ütközés végkimenetelére is gondolni, mert lehet, hogy mi szuperbiztos kevlár-kalitkában ülünk, de ez még nem garancia arra, hogy mi, vagy a másik szenvedő fél bele ne haljunk egy nagy erejű ütközésbe.

Szóval ez a féktelen száguldozás még rendben is lenne, de mi van akkor, ha:

Köd van, nem fog a kantni, megdob egy bucka, elakaszt egy jégdarab, beleakadunk egy számunkra nem éppen jól megrajzolt nyomvonalba, az edzetlen lábunk begörcsöl, elfárad, vagy hasonlók, pont akkor, amikor a kanyar közepén, a legnagyobb kanyarsebességgel haladunk?

Lássuk csak.

Ideális esetben kicsúszunk, kiesünk a pálya szélére a friss porhóba, leporoljuk magunkat és megyünk tovább.

De mi van akkor, ha a pálya szélén valaki éppen a tájat bámulja?

Vagy mondjuk egy gyerekekből álló csoport éppen az oktató bácsi szavait issza gyanútlanul?

Még belegondolni is rossz.

A következményekről és a jogi problémákról már nem is merek beszélni.

Az a gond, hogy a kanyarléceken szerzett, és magabiztosnak tűnő tudás sajnos nagyon törékeny alapokon nyugszik.

A magukat haladóknak tekintő sízők nagy része sajnos nem mindig rendelkezik kellő kondícióval és rutinnal ahhoz, hogy egy esteleges balesetet egy laza mozdulattal kivédjen, és sajnos ez sokkal nagyobb veszélyt jelent, mint azt hinnénk.

Az már csak hab a fokozott veszélyeztetés tortáján, amikor a kedves „szaktárs” fölöttünk húz bele a legjobban az ívbe (nem ritkán csak poénból, havat szórva ránk), így téve ki minket egy páros lábbal történő súlyos „elkaszálásnak”, melynek következményei nagyon súlyosak is lehetnek.

Alkohol

Aztán itt van egy másik komoly rizikófaktor, és ő nem más, mint Mr. ALKOHOL!

Talán fölösleges szájtépésnek tűnhet minden, amiről most írni fogok, de kérve kérek mindenkit: ne becsüljék le ezt a témát!

A sízős kirándulások természetes (?) velejárója, hogy a hétköznapok feszültségét némi „tintázással” oldják a résztvevők.

Ezzel még talán nem is lenne olyan nagy baj, ha történetesen mindez este, sízés után, és emberi mértékek szerint történne, egy kiadós alvással kifuttatva.

Azonban a pályán történő, „reggeli wellness-program” (kávé, cigi, konyak) nem biztos, hogy jó útra vezet.

Sokan állítják (nagyon helytelenül), hogy: „egy felestől sokkal jobban csúszik a léc”.

Ez talán így is van.

Viszont ugyanettől a felestől megnőhet a féktáv, csúszósabbá válhat a hó, káprázhat a szem, tompulhat a figyelem, engedetlenné válhat a láb, és így tovább.

Ha már minden áron meg szeretnénk inni valamit sízés közben, akkor azt lehetőleg olyankor tegyük, amikor eszünk is mellé valamit, és amikor hagyunk egy kis időt arra, hogy az alkohol semlegesüljön a szervezetünkben.

Talán nem történik nagy baj abból, ha egy kiadós ebédhez megiszunk 2 deci forralt bort, vagy egy pohár sört, de ne kísértsük a sorsot, mert könyörtelenül lecsap ránk, és általában pont akkor, amikor nem kéne.

Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy egy kiadós, alkohollal átáztatott ebéd után, ernyedt izomzattal és csökkent koncentráció-képességgel sokkal nagyobb veszélybe sodorjuk magunkat (és másokat is), mint azt sokan hinnék.

Kultúráltabb sí-paradicsomokban még az is megeshet velünk, hogy egy, a pályán szolgálatot teljesítő hatósági ember (rendőr, csendőr, hegyimentő) finoman lezavar minket a pályáról, és még az sem kizárt, hogy tetemes büntetést akaszt a nyakunkba, ittas „síléc-vezetésért”.

Azt talán már mondanom sem kell, hogy ha esetleg balesetet okozunk a pályán, és mindezt alkoholos befolyásoltság alatt tesszük, akkor még a legjobb biztosítás sem ment meg minket a károk rendezésétől, és a törvényi felelőség alól, ugyanis ilyen esetekben egy valamire való biztosító biztosan nem fogja helyettünk kifizetni az okozott kárt.

Márpedig ilyenkor számolnunk kell a sértett esetlegesen tönkretett felszerelésének, és a külföldön nem éppen olcsó korházi kezelésének, utógondozásának a költségeivel is, ami rosszabb esetben egy életre tönkretehet minket, vagy a családunkat.

Szóval csak óvatosan azzal a „hüttés” sörözéssel emberek, mert a lila köd nem egy szokványos, téli, természeti csoda! :o))

A snowboard-osokról.

Az utóbbi években a deszkások száma is ugrásszerűen megnőtt a sípályákon, és ez a tény sajnos szintén egy plusz rizikófaktort jelenthet a pályán közlekedőknek.

Az eszköz kezelhetősége némiképp eltér a sílécétől, ezért nem árt vigyázni, ha deszkással találkozunk.

Igyekezzünk nem előtte befékezni, kerüljük el minél messzebbre a pályán, számítsunk arra, hogy pl. egy bucka mögött ott ül, és éppen felcsatol.

(Rosszabb esetben ezt 10 másik társával, és cigizve teszi, a pálya teljes szélességét elfoglalva.) :o(

Talán maradinak és konzervatívnak tűnhet amit mondok, de a deszkás életérzés egyfajta lázadást jelent a konvenciókkal, a világgal, és néha a sízőkkel szemben, és ez sajnos néhány meggondolatlan fiatalnál fokozottabban is megnyilvánulhat.

Az még tovább ronthatja a helyzetet, hogy a kezdő és a haladó deszkás (és síző) közötti különbség nem mindig fedezhető fel az első pillantásra.

Sokan szorgalmazták már azt, hogy a deszkások szeparáltan csússzanak a sízőktől, és néhány országban már tettek is ezt-azt ennek a megvalósításáért.

Azonban azt vegyük figyelembe, hogy ez csak egy idealizált kép, melyet soha nem fogunk teljes valóságában megérni, így nem marad más hátra, mint a kölcsönös egymásra-figyelés, az egészséges határokon belüli síző-deszkás „párbajjal” együtt, mely évek óta a sípályák képéhez tartozik, és ez így is van jól.

A tanpályák sajátosságai.

Egy sí-tanpálya tulajdonképpen olyan, mint egy túlzsúfolt dodzsem-pálya a Vidámparkban, csak sokkal veszélyesebb, ugyanis nincs körülöttünk a vastag gumifal, ami megvédhetne minket egy ütközésnél.

Milyen problémák várhatnak ránk egy ilyen helyen?

Ideális esetben semmilyenek, de az ördög nem alszik.

Arra figyeljünk, hogy egy ilyen kis területen exponenciálisan megnő azoknak a száma, akik még a kontroll teljes hiánya mellett róják a köröket a pályán.

Jobb esetben oktató vigyáz rájuk, azonban sokan az első pár óra után önállósítják magukat, és megkezdik első, tétovának nem mindig nevezhető métereik megtételét.

Súlyosabb esetekben a meggondolatlan kezdők oktató nélkül, vagy szakképzetlen segítséggel állnak neki az első csúszásoknak.

Mindezek tetejébe ott vannak a pályán mobil akadálynak még a gyerekek, a cipővel a pálya közepén futkározó apukák, anyukák, az eltévedt, kisodródott szánkósok és nylon-ozók, a snowboard-osok, valamint fix akadálynak a felvonó-oszlopok, az oktatási segédeszközök (kapuk, gombák, síbotok), az esések után keletkező kráterek, és az aggódó nagymamák, nagypapák.

Ne feledjük: a sízés egy veszélyes üzem, de ha rendet rakunk a fejekben, akkor semmi akadálya nem lesz annak, hogy életünk egyik legkellemesebb szórakozásában legyen részünk!

Tartsa ezt mindenki szem előtt, és akkor nem lehet baj!

Sporttársi üdvözlettel:

Danila Attila
Okl. síoktató *

1. Fejezet Néhány gondolat a felszerelésről

2. Fejezet A kezdő sízők lécre-állítása.

3. Fejezet Fizikai felkészülés a síszezonra